Szociális EXPO

A szociális szakma az elmúlt években sok átalakuláson ment át, ám a szakmai és a laikus közvélemény kevéssé ismeri az elért eredményeket, és ezért szakmánk kevés elismerésben részesül. 2008-ban, ezért határoztuk el a Szociális EXPO megrendezését és dolgoztuk ki koncepcióját, a Szociális Szakmai Szövetség és a Szociális Innováció Alapítvány az SZMI szakmai véleményezésével.

Szociális EXPO 2010 felhívás! 

A Szociális EXPO  harmadik alkalommal, a "2010 – A Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Év keretében valósul meg”, 2010 november 11-12-én. A Szociális Munka Napját kísérő országos rendezvény alkalmat ad a szociális szakma és mindazok a szociális intézmények, szervezetek bemutatkozására, akik sikerrel vették fel a küzdelmet saját területükön a nélkülözés, a szegénység és a kirekesztés ellen. Munkalehetőséget teremtettek, adósságkezeléssel segítséget nyújtottak, a szociális gazdaságban eredményeket értek el, mint pl. a földprogram, a szociális szövetkezetek megalakításában.

ÉrtünkVannak

ÉrtünkVannak.hu logo

A napjainkban zajló viharos politikai események világosan rámutatnak arra, hogy az állampolgároknak igénye van a döntéshozatali folyamatokban való részvételre, de nem rendelkeznek az ennek a végrehajtásához szükséges információval, politikai kultúrával, és demokratikus kompetenciákkal. Az ertunkvannak.hu és ertunkvannak.eu weboldal az e-demokrácia terjedését kívánja segíteni.

Szia Minőség Modell

SzIA Minőségi Modell logoA Nonprofit Minőségi Központ a Szociális Innováció Alapítvány projektje, amely az esélyegyenlőséget, a társadalmi szolidaritást és a minőséget tartja fő értékeinek. A Központ 2001. decemberében alakult Budapesten. Célja a SzIA küldetéséhez igazodva a nonprofit szektor fejlesztésén keresztül a társadalmi összefogás és érdekérvényesítő képesség erősítése. A SzIA Minőségfejlesztési Modellt az NMIK szakértői dolgozták ki a civil szervezetek speciális igényeihez igazodva. A SzIA Modell elérhető minden érdeklődő szervezet számára.

Társadalmi Igazságossági Index

A 90-es évek úttörő korszaka után a nonprofit szervezetek a mennyiségi növekedés mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a minőségi szempontokra. A húzóerőt azok a szolgáltató szervezetek jelentik, melyek a szolgáltatások nem állami szektorba történő kihelyezésével, és a nonprofit szolgáltatások bővülésével a minőségi differenciálódásra helyezték a hangsúlyt. Fontos eleme a jelenségnek a forrásokhoz való hozzájutásban megfigyelhető verseny, amely megkívánja a mérhető és átlátható tevékenységet és működést.

Tartalom átvétel

Web design © 2009 Vargha János