A szociális szakma az elmúlt években sok átalakuláson ment át, ám a szakmai és a laikus közvélemény kevéssé ismeri az elért eredményeket, és ezért szakmánk kevés elismerésben részesül. 2008-ban, ezért határoztuk el a Szociális EXPO megrendezését és dolgoztuk ki koncepcióját, a Szociális Szakmai Szövetség és a Szociális Innováció Alapítvány az SZMI szakmai véleményezésével. A 2010 évi programot is ebben az együttműködésben alakítottuk ki. A rendezvény két napjáról Csécsi Ilona által készített fotók összeállításából kaphatnak ízelítőt itt A szöveges összefoglaló és elhangzott előadások a csatolt fileben olvashatóak.
A Szociális EXPO harmadik alkalommal, a "2010 – A Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Év keretében valósult meg”, 2010 november 11-12-én. A Szociális Munka Napját kísérő országos rendezvény alkalmat adott a szociális szakma és mindazok a szociális intézmények, szervezetek bemutatkozására, akik sikerrel vették fel a küzdelmet saját területükön a nélkülözés, a szegénység és a kirekesztés ellen. Munkalehetőséget teremtettek, adósságkezeléssel segítséget nyújtottak, a szociális gazdaságban eredményeket értek el, mint pl. a földprogram, a szociális szövetkezetek megalakításában.