EURODIR konferencia

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Az Európai Unió a 2008-as évet a kultúrák közötti párbeszéd évének nyilvánította, amellyel az esélyegyenlőség és a szolidaritás mellett kíván állást foglalni.

A kultúrák közötti párbeszéd tágabb értelmezése szerint nemcsak a különböző népek közötti toleranciát és kommunikációt jelenti, hanem a különböző identitású személyek és csoportok közötti befogadó és aktív párbeszédet, magatartást.

Ennek értelmében konferenciánk kulcsfogalmai: az identitás és a kulturális sokszínűség voltak. A konferencia célcsoportját a szociális szakmai vezetők nemzetközi felügyelő testülete, illetve az általuk delegált jelenlegi és jövendő szociális szakmai vezetők jelentették.

A kulturális sokszínűség a modern demokráciák alapköve és jellemzője, ezért a tolerancia és befogadás fontosságát időről időre deklarálni szükséges. Éppen ezért a konferencia eredményeként a résztvevő országokkal közösen megfogalmaztunk egy olyan deklarációt amelyhez a résztvevők helyi partnerei is csatlakoznak Európa-szerte, amely a két napos szakmai munka során kialakult közös álláspontot közvetíti a társadalmi befogadás jegyében. Hozzáadott értékként ez valóban egy széles kört aktivizáló mozgalommá, ezáltal jelentős kommunikációs értékké válik.

A Salgótarjánban 2008 augusztus 28-29-én megrendezett konferencia teljes anyaga, a program, a munkacsoportok összefoglalója, a szakmai beszámoló, a Nyilatkozat a befogadásról Európában a megnyitható mellékletben olvasható.

CsatolmányMéret
program__EURODIR.pdf156.66 KB
munkacsoportok.pdf138.69 KB
szakmai_beszamolo_EURODIR.pdf416.89 KB
Nyilatkozat_a_Befogadas_Kulturajarol.pdf139.99 KB

Web design © 2009 Vargha János