Filmesek a Társadalmi Szolidaritásért

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

A 40. Magyar Filmszemle alkalmát felhasználva Salamon András, Böjte József és Meskó Zsolt filmrendezők kezdeményezésére, és a Filmszemle Tanács jóváhagyásával, szolidaritási akciót hirdetünk. A Filmesek a Szegényekért akció célja, hogy a filmesek, és a filmbarát közönség kézzelfogható anyagi segítséget nyújtson a hideg sújtotta és szegény, alkalmi munkából tengődő családok számára. Sok ilyen településen élők megsegítését nem tudjuk vállalni, de egyet, Sajókaza nagycsaládos szegényeit talán megsegíthetjük.

Akciójuk hivatalos lebonyolításának kereteit a Szociális Innováció Alapítvány a Kelet-európai Térség Fejlesztéséért vállalta magára. (Adószáma: 18157327-2-41) Mi készítjük elő, és mi bonyolítjuk az akciót.

Az akció a Filmszemle alatt 2009 január 27-től február 3-ig három helyszínen: a Kongresszusi Palota, a MOM Mozi Center és az Uránia Nemzeti Filmszínház előcsarnokaiban felállított standokon, filmszalagként megfestett szép sálakat árulunk, amelyeket mint jelet-jelképet hordhatnak a vásárló-támogatók. Szép gesztus ez, és látványos is, ha a szemle közönsége tömegesen jelenne meg a szolidaritás jeleivel.

A befolyt összeget a Sajókazai közösség Alapítványa kapja meg és ők osztják szét a rászorulók között.

Az akció anyagainak beszerzésére, a nyomdára, a standokra és az árusítás lebonyolításához mintegy másfél-kétmillió forintra van szükségünk. Ezt az összeget olyan szponzoroktól szeretnénk összeszedni, akiknek fontos a filmes szolidaritás eszméje, és névvel-arccal is az akció mellé áll. Szponzorainkat első támogatókként feltüntetjük a szóró röplapjainkon, a helyszíni plakátjainkon, a sajtótájékoztatón, és interjúkban-riportokban, valamint a filmes internetes portálokon is.

Kérjük, hogy lehetőségeikhez mérten 100.000 - 500.000 forint támogatást nyújtsanak, melyről Alapítványunk igazolást ad ki, adójóváírás céljából.

Az igazoláshoz szükséges adatok az alábbiak:

  • Adományozó szervezet pontos neve;
  • Adományozó szervezet székhelye;
  • Adományozó szervezet adószáma.

Alapítványunk számlaszáma: OTP Bank; XIII. Tátra u.10. - 11713005-20420895

Bullain Bernardoné Dr. Talyigás Katalin ügyvezető

A szervezésben részt vesznek, és információt adnak a kezdeményezők.

Böjte József 06-30-5350874

Meskó Zsolt 06-30-6706942

Salamon András 06-30-9668531

CsatolmányMéret
FILMESSEGELY.pdf128.78 KB

Web design © 2009 Vargha János