Kutatás

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Társadalmi Igazságossági Index

A 90-es évek úttörő korszaka után a nonprofit szervezetek a mennyiségi növekedés mellett egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a minőségi szempontokra. A húzóerőt azok a szolgáltató szervezetek jelentik, melyek a szolgáltatások nem állami szektorba történő kihelyezésével, és a nonprofit szolgáltatások bővülésével a minőségi differenciálódásra helyezték a hangsúlyt. Fontos eleme a jelenségnek a forrásokhoz való hozzájutásban megfigyelhető verseny, amely megkívánja a mérhető és átlátható tevékenységet és működést.


Idősügyi Nemzeti Stratégia

A sikeres öregedés lényege, hogy a humán életkapacitáson belül minél hosszabban fenntartható egészségben éljen az egyén. A fenntartható egészség fogalma többet jelent, mint a konvencionálisan használt egyészség-fogalom. Tartalmazza az öregedés tudományosan alapozott értelmezését, miszerint az emberi öregedés nem krónikus betegség(ek) összessége, mely minden szempontból megsemmisüléssel végződik, hanem az előbbiekben meghatározott folyamatában időbeni (normál) változások egyedi kialakulása, esélyek és kockázatok szerint. A normál öregedés során végbemenő változások a biológiai programnak megfelelően egyéni különbségekkel érintik a szervezetet, sejtszinttől, szöveti-, szervi- és szabályozóműködések szintjéig egyaránt, egységnyitől a kombinált formákig.

Gondozási Szükséglet Vizsgálat

Alapítványunk a Szociális és Munkaügyi Intézet megbízásából részt vett a Gondozási Szükséglet Vizsgálattal foglalkozó rendelet hatásának vizsgálatában, különös tekintettel a házisegítségnyújtás és az idősotthoni ellátás működési területén bekövetkező változásokra. 


A Gondozási Szükséglet Vizsgálat (GSZV) bevezetésének hatása nem mutatható ki a Házi Segítségnyújtás (HSG) szolgáltatást illetően. Ennek valószínűleg az a legfőbb oka, hogy az ellátottak nem a szakértői bizottság által megállapított gondozási szükségletük, hanem díjfizetési hajlandóságuk alapján vesznek részt a szolgáltatásban.
A kliens - interjú keretén belül is tetten érhető volt ez a folyamat.

Adományozói gyakorlat hatékonnyá tétele

A Magyar Adományozói Fórum (MAF) és a Szociális Innováció Alapítvány megbízása alapján a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet 2009. szeptemberében arról kérdezte meg a lakosságot, hogy az milyennek ítéli meg a hazai cégek adományozói tevékenységét.

Szociális szolgáltatások menedzsmentje

Az elmúlt tizenöt évben számos kezdeményezés indult annak érdekében, hogy a szociális szakmában működő szervezetek azonos sztenderdek alapján működjenek nemcsak szakmai, de menedzsment szempontból is.

Menedzsment munkacsoport sztenderdjei

A TÁMOP 5.4.1. – Szociális Szolgáltatások Szabályozó Rendszerének Kialakítása keretében működő szakértői csoportok 2010. január 28-i találkozóján az a döntés született, hogy létre kell hozni egy, a szakmai területek közötti, a menedzsment feladatokra fókuszáló szakértői munkacsoportot is. Ebben a munkacsoportban részt vesznek a Szociális Innováció Alapítvány szakértői (továbbiakban: SzIA), felhasználva a minőségügyben megszerzett 20 évre visszatekintő tapasztalataikat, valamint a SzIA korábbi minőségügyi projektjeinek az eredményeit.

Web design © 2009 Vargha János