Programok

Nyomtatóbarát változatOldal küldése ismerősnek

Településfejlesztési tábor - ENCS 2010

 

Immár harmadjára, az Encsi Településfejlesztési Tábor keretében a kistérségi együttműködések problémakörét jártuk körül Encs Város Önkormányzata, az Encsi Szociális Gondozási Központ Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, valamint a Szociális Innováció Alapítvány szervezésében.

Szociális EXPO

A szociális szakma az elmúlt években sok átalakuláson ment át, ám a szakmai és a laikus közvélemény kevéssé ismeri az elért eredményeket, és ezért szakmánk kevés elismerésben részesül. 2008-ban, ezért határoztuk el a Szociális EXPO megrendezését és dolgoztuk ki koncepcióját, a Szociális Szakmai Szövetség és a Szociális Innováció Alapítvány az SZMI szakmai véleményezésével.  A 2010 évi programot is ebben az együttműködésben alakítottuk ki. A rendezvény két napjáról Csécsi Ilona által készített fotók összeállításából kaphatnak ízelítőt itt  A szöveges összefoglaló és elhangzott előadások a csatolt fileben olvashatóak.


A Szociális EXPO  harmadik alkalommal, a "2010 – A Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Év keretében valósult meg”, 2010 november 11-12-én. A Szociális Munka Napját kísérő országos rendezvény alkalmat adott a szociális szakma és mindazok a szociális intézmények, szervezetek bemutatkozására, akik sikerrel vették fel a küzdelmet saját területükön a nélkülözés, a szegénység és a kirekesztés ellen. Munkalehetőséget teremtettek, adósságkezeléssel segítséget nyújtottak, a szociális gazdaságban eredményeket értek el, mint pl. a földprogram, a szociális szövetkezetek megalakításában.

Távmunkaprojekt


Tájékoztatás a HEFOP 1.3.1-05/1. nyertes távmunka pályázatról


Alapítványunk folytatta a Nonprofit Vállalkozásokért a Népjóléti Szférában Alapítvány által kezdett, az Európai Szociális Alap támogatását a Humán Erőforrás-fejlesztési Operatív Program 1.3.1. számú pályázati kiírására megnyert, Távmunkaprojekt a fővárosban élő diplomás, munkanélküli, 40 év feletti nők foglalkoztathatóságának támogatására c. pályázat megvalósítását.


Kapu program

KAPU 2007 - 7123 OFA projektben a Béthel Alapítvány konzorciumi partnereként vettünk részt  a Kapu program budapesti koordinálásában.


Párbeszéd a Toleranciáért program

A Párbeszéd a Toleranciáért Program 6 éve jött létre Miriam Ben David klinikai pszichológus kezdeményezésére, Dr. Talyigás Katalin szociológus magyarországi irányítása alatt.

A Párbeszéd a Toleranciáért alapvetően csoportos beszélgetésekre épülő program, amelynek első fázisában a holokauszt túlélő üldözöttjeit és a mentőket invitáltuk személyes találkozásra, beszélgetésre azzal a céllal, hogy a dialógus eszközénél fogva oldódjanak a holokauszt óta ki nem beszélt emlékek által okozott traumák. A pszichiátria, pszichológiai diszciplináinak kutatási eredményeinél fogva, a Kút alapítvány holokauszt túlélők traumáinak kezelése során szerzett tapasztalatok alapján a program kiterjedt a soá utáni második és harmadik nemzedék érzelmi és lelki problémáinak kibeszélésére.

EURODIR konferencia

Az Európai Unió a 2008-as évet a kultúrák közötti párbeszéd évének nyilvánította, amellyel az esélyegyenlőség és a szolidaritás mellett kíván állást foglalni.

A kultúrák közötti párbeszéd tágabb értelmezése szerint nemcsak a különböző népek közötti toleranciát és kommunikációt jelenti, hanem a különböző identitású személyek és csoportok közötti befogadó és aktív párbeszédet, magatartást.

L'ORÉAL - UNESCO Magyar Ösztöndíj: a Nőkért a Tudományért-pályázati felhívás 2011


A L'ORÉAL Magyarország és a Magyar UNESCO Bizottság-a Szociális Innováció Alapítvány a Kelet-Európai Térség Fejlesztéséért -útján, a Magyar Tudományos Akadémia védnökségével - idén már kilencedik alkalommal hirdeti meg ösztöndíjpályázatát a nemzetközi L'ORÉAL-UNESCO FOR WOMEN IN SCIENCE program szellemében, 2011. évre.


A pályázat neve: L OREAL - UNESCO MAGYAR ÖSZTÖNDÍJ: a Nőkért és a Tudományért.  Az ösztöndíj célja, hogy a fiatal tudós nőket és kutató szakembereket kiemelkedő és gyakorlatba vehető tudományos eredmények elérésére serkentse, továbbá ösztönözze és előmozdítsa a magyar nők helyzetét a tudományos és kifejezetten kutatói pályán, a legkülönbözőbb kutatási területeken.

IV. Budapesti Nemzetközi Műhely - A Szociális Vállalkozásokról

A szolidáris gazdaság az erőforrások hasznosításának új módszere: választ adhat a XXI. Század társadalmi és környezeti kihívásaira. A szociális vállalkozások célja fenntartható üzleti modell keretében elérni egyes társadalmi vagy környezetvédelmi célkitűzéseket. A 2009-ben negyedik alkalommal; az NCA Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiuma támogatásával megrendezett konferencián e vállalkozástípusok lehetőségeit jártuk körbe 2009. március 20-án.

Pro Bono Díj


Lezárult a negyedik éve meghirdetett  pályázatunk azok számára, akik társadalmi célú projekteket sikerrel valósítanak meg. Az ünnepélyes díjátadás  2011 március 21-én, 16 órai kezdettel az AVF-en volt, az "esély"  konferencia keretében.
Társadalmi vállakozónak számít valaki, aki alapított egy szervezetet vagy projektet, amely innovatív, fenntartható és gyakorlatias megoldást jelent valamely égető társadalmi gondra. Maga a szervezet vagy projekt származhat az üzleti világból, a civil életből vagy a helyi közigazgatásból egyaránt a tulajdonformára, az üzemmódra és az üzleti modellre való megkötés nélkül – bárhonnan, ahol látszik, hogy a vállalkozás célja nem csak a bevétel, hanem egyben a közhasznúság maximálása is.


A SozialMarie

Egy rangos bécsi alapítvány immár hatodik alkalommal fogadott be magyarországi pályázatokat is arra, hogy megkeresse a 2010-évi díjára legérdemesebb társadalmi vállalkozókat.


Pályázhattak olyan Magyarországon futó projektek, amelyek valamely égető társadalmi problémára adnak kreatív választ és a hazai körülmények között innovatívak, egyszersmind fenntarthatóak. A kiíró különös hangsúlyt helyezett arra, hogy idén a civilvilág és a közigazgatás mellett az üzleti szférából is érkezzenek pályázatok a cégek társadalmi felelősségvállalásának témakörében. Az Ausztria szerte médiaeseménynek számító díjátadás 2010. május elsején volt Bécsben. 

Web design © 2009 Vargha János