Szociális EXPO
A szociális szakma az elmúlt években sok átalakuláson ment át, ám a szakmai és a laikus közvélemény kevéssé ismeri az elért eredményeket, és ezért szakmánk kevés elismerésben részesül. 2008-ban, ezért határoztuk el a Szociális EXPO megrendezését és dolgoztuk ki koncepcióját, a Szociális Szakmai Szövetség és a Szociális Innováció Alapítvány az SZMI szakmai véleményezésével. A 2010 évi programot is ebben az együttműködésben alakítottuk ki. A rendezvény két napjáról Csécsi Ilona által készített fotók összeállításából kaphatnak ízelítőt itt A szöveges összefoglaló és elhangzott előadások a csatolt fileben olvashatóak.
A Szociális EXPO harmadik alkalommal, a "2010 – A Szegénység és Társadalmi Kirekesztés Elleni Küzdelem Európai Év keretében valósult meg”, 2010 november 11-12-én. A Szociális Munka Napját kísérő országos rendezvény alkalmat adott a szociális szakma és mindazok a szociális intézmények, szervezetek bemutatkozására, akik sikerrel vették fel a küzdelmet saját területükön a nélkülözés, a szegénység és a kirekesztés ellen. Munkalehetőséget teremtettek, adósságkezeléssel segítséget nyújtottak, a szociális gazdaságban eredményeket értek el, mint pl. a földprogram, a szociális szövetkezetek megalakításában.
A szociális szakma innovációinak is helyet biztosítottunk minden olyan új kezdeményezésnek, amely sikerrel vették fel a harcot a szegénység ellen, mint pld. gyermekházak, esélyházak, családi napközik, családsegítő központok, hajléktalanokat ellátó intézmények, integrált intézmények, bentlakásos otthonok, civil szervezetek. A fogyatékkal élők és az idősek körében azon szervezetek bemutatkozását is vártuk, melyek az aktivitást biztosítanak, és az emberi méltóságot megőrző programjuk van. Ugyanakkor a társadalmi felelősségvállalás jó példáinak megvalósítóit is hívtuk a kiállításra.
A társművészetek segítségével a szegénység sokarcúságára, és a kitörés lehetőségeire hívtuk fel a figyelmet.
A workshopokban a szociális szakma az egyes szakterületeken elért eredményeket és dilemákat kívántuk megvitatni.
Az év legfontosabb üzenete: a szegénység elfogadhatatlan, tegyünk ellene.
A Szociális EXPO 2010 célja volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a szociális szakmára, arra a szakmai felelősségre és szerepvállalásra, amit a szociális munkások képviselnek a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelemben. A szociális szakemberek szakmai tudásukkal a társszakmák (oktatás, foglalkoztatáspolitika, egészségügy) együttműködésével, a művészet eszközével nem nyugodhatnak bele abba, hogy különböző társadalmi rétegek helyzete tovább romoljon, és egyben példát mutatnak arra, hogy a szociális szakma hogyan járulhat hozzá – az állam célirányos döntéseivel összhangban –, hogy a szegénység ne növekedjen és megelőzhető legyen.
A workshopok meghívott vendégei: az érintett társadalmi csoportok civil érdekvédelmi szervezetei, és maguk az érintettek.
A kiállítók közé olyan önkormányzatokat, civil szervezeteket vártunk, amelyek sikerrel veszik fel a küzdelmet a szegénység ellen. Résztvevőként vártuk az állami és országos hatáskörű szervezeteket is. Az előző két évben az OFA, FSZH programjai kaptak nyilvánosságot.
Az országos hatáskörű intézmények standjai, a tájékoztatók magukba foglalták a jogok és jogérvényesítés eszközeinek megismertetését. Az EXPO ideje alatt a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ foglalkoztatási szakértője és tanácsadója válaszolt a látogatók kérdéseire.. Minden témában igyekeztünk a legfontosabb jogi anyagokat írásban a látogatók rendelkezésére bocsátani.
Az EXPO szervezői hisznek abban, hogy a társadalmi problémák kezelése csak átfogó megközelítésben képzelhető el, ezért már három éve különös tekintettel vagyunk a szervezés során a lehető legtöbb ágazat bevonására, a társadalmi felelősséget vállaló piaci szereplőkre is.
Pataki Éva, a SZOCIÁLIS SZAKMAI SZÖVETSÉG elnöke
Hegyesi Gábor, a SZOCIÁLIS INNOVÁCIÓ ALAPÍTVÁNY elnöke
Visszatekintés
A kétnapos rendezvénynek 2009-ben is az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ adott otthont. A helyszín egyaránt alkalmasnak bizonyult kiállítási helyszínnek és szakmai konferenciáknak. A XIII. kerület a helyszín bérlésénél biztosított kedvezményével jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy több energiát és forrást fordítsunk a program szakmailag fontos elemeire.
A SZOCIÁLIS EXPO, az eddigi visszajelzések szerint sikeresnek bizonyult arra, hogy a Szociális Munka Napját kísérő országos rendezvény legyen. Egy olyan rendezvény, amely alkalmat adott és ad arra, hogy a szociális szakma és a szociális intézmények, szervezetek bemutassák a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyegyenlőségének elősegítése érdekében végzett tevékenységeiket. Fontosnak tartottuk megismertetni az általuk létrehozott szakmai értékeket, eredményeket és konkrét szolgáltatási ajánlataikat. Egyben lehetőséget kívántunk teremteni arra is, hogy jelenlévők eszmét cserélhessenek az állami- nonprofit-piaci szociális ellátás kérdéseiről.
2009-ben kiemelt témánk volt a szolidaritás és együttműködés. A szociális biztonságra való törekvést kívántuk átgondolni, a különböző identitással rendelkező felhasználók és szociális munkások közötti párbeszédek, és a szolgáltatást igénylők közvetlen javaslatai és elvárásai megismerésével.
Azt tapasztaltuk, hogy megváltoztak a kihívások a szociális szakmában, a megnövekedett társadalmi feszültségek kezelését várják el a szociális szakemberektől. Mindez új helytállást kíván tőlünk. Az Expo azt fejezte ki, hogy legyünk jelen ott, ahol a családoknak, közösségeknek szükségük van az emberi együttérzésre, segítésre a megváltozott körülmények között. Ki kell lépni az eddigi szerepből, új feladatokat kell megtalálni, meg kell tanulni jobban képviselni az érdekeinket, megfelelő szemlélettel, szakmai tudással.
A rendezvény programjaival, nyilvánosságával szolgálta az esélyegyenlőségi elv érvényesítését, és gyakorlatának széleskörű elterjesztését, illetve lehetőséget nyújtott arra is, hogy felhívja a figyelmet a társadalmi kirekesztés elleni küzdelemre.
Célul tűztük ki, hogy a rendezvény gazdag programkínálatával, kiállításaival, találkozóival, műhelyeivel és konferenciáival:
- járuljon hozzá a hátrányos helyzetű csoportokkal kapcsolatos előítéletek csökkentéséhez. Ezt szolgálták a standokon bemutatott kézműves – piacképes – termékek, amelyeket idősek, hajléktalanok, fogyatékkal élő emberek készítettek. Az EXPO második napjára elkészült valamennyi résztvevő által szőtt ”szolidaritási tarisznya”, mintegy szimbolizálva az összefogás értékét.
- Célul tűztük ki a szociális szakma és szolgáltatásaival kapcsolatos világosabb szakmakép kialakulását a közgondolkodásban. Ezt szolgálták a workshopon elhangzott előadások és viták.
- Célunk volt az is, hogy az EXPO reális és mindenki számára érthető információkat nyújtson a szociális szakma céljairól, működési formáiról és szolgáltatási kínálatairól.
- Teremtsen lehetőséget a szolgáltatók és felhasználók közvetlen találkozására, a kereslet és kínálat összekapcsolására, valamint a tapasztalatok cseréjére.
- Adjon alkalmat a szociális szakma szereplőinek, illetve a társszakmák képviselőinek találkozására, bemutatkozására, a tudományos, szakmai-módszertani eredmények és a jó gyakorlatok megismertetésére, a különböző területek közötti együttműködések kialakítására.
- Végül, de nem utolsó sorban, legyen ez a két nap a szociális szakemberek valódi, közös és egyéni élményeket nyújtó ünnepe, ahol pozitív módon átélhető a szakmai hovatartozás, a közösségi lét, a napi munka eredménye és értelme.
A gazdasági világválság óta megváltoztak a prioritások. 2008–2009-ben nagyobb hangsúlyt kapott az ellátatlan kistérségek szolgáltatásainak megszervezése, és ott ahol szükséges a tanya- és falugondnokok jelenléte. A húsz éves szolgálat bemutatása arra utalt, hogy Magyarország ebben mintát mutat a Kelet-európai országoknak. Az idei Expón a foglalkoztatásra külön hangsúlyt helyeztük, látva a munkaügy és a szociálpolitika közti kapcsolatra elodázhatatlanul meg kell teremteni, illetve fejleszteni kell.
A munkánk első része az Expo tervezése volt, melyet követett a szervezetek tájékoztatása, a honlap elkészítése, a regisztráció rendjének kialakítása a jelentkezők fogadása és a sajtó megszervezése. Ennek eredményeképpen 46 standon több mint 50 szervezet mutatkozott be, és 8 teremben 75 előadás megszervezésére került sor.
A második Szociális EXPO-t 2009. november 12.-én Tóth József, a XIII. kerület polgármestere, mint házigazda köszöntötte a résztvevőket, és bemutatta a XIII. kerület rendkívül széleskörű, jól működő szociális szolgáltatás rendszerét. Kiss Péter Társadalompolitikai Miniszter nyitotta meg az Expót. Előadásában utalt arra, hogy a krízisben milyen nagy jelentősége van a szolidaritásnak, és elismerését fejezte ki azoknak, akik segítő kezet nyújtanak a bajba jutottaknak. Pataki Éva a 3Sz elnöke az összefogás jelentőségére hívta fel a figyelmet, amely jelen helyzetben nélkülözhetetlen. Herczog László Szociális Miniszter szakmai elismeréseket adott át. A megnyitó hivatalos része Korózs Lajos államtitkár pohárköszöntőjével zárult. A megnyitón több mint 400 -an vettek részt.
Ide kattintva olvasható a teljes beszámoló a standtérképpel, és a szakmai rendezvények részleteivel.
Az első Szociális Expo-t; 2008 november 12-13-án, a Szociális Munka Napján rendeztük meg, arról információ a honlapján érhető el. Tekintse meg az EXPO reklámspotját:
